Növények a sziklakertben

A mahóniás posztban említettem, hogy azon egyszerű okból kifolyólag került a kertbe, mert szúrós volt, és szegény megboldogult kutyusunk így nem tudta kirágni. A napokban készítettem néhány fotót a kertről, és a szúrós cserjékből/bokrokból összeállított sziklakert annyira szép lett, hogy gondoltam leírom, hogy a mahónián kívül még milyen növények kerültek a sziklakertbe.

Mielőbb rátérek a növénylistára, fontosnak tartom leírni, hogy ez az összeállítás az alábbi szempontok alapján született:
- Legyen évelő - nem akarok minden évben egy köteg ezrest elkölteni növényekre. Gondolom mindenki tudja mire gondolok, egy egynyári palánta kerül lassan min. 500 Ft-ba.
- Ne legyen vele sok munka! Nem az a típus vagyok, hogy mindenemet a kertért. Igenis szeretek kertészkedni, de pihenni, szórakozni, és jól érezni magam a kertben még inkább. Ennek az összeállításnak az előnyei, hogy bozótszerűen összenő egy-két éven belül, így évente egyszer, általában márciusban nekiesek egy metszőollóval, esetleg a növények alól összeszedem a lehullott leveleket, meg kipótolom a múlcsot, és kész, egész évben nincs rá több gondom. Ha nyáron valamelyik növény nagyon nekiindul, és ez a többi rovására megy, akkor azért a metszőolló 5-10 percre újra előkerül. A locsolást tekintve sem okoz gondot, mert a dzsungelszerűen összenőtt növények és a rászórt múlcs még a legnagyobb kánikulában sem engedik teljesen kiszáradni a földet.
- Legyen szép. Ehhez nem fűznék kommentárt, mindenkinek más a szép. Nekem a fenti képen látható növény-összeállítás, még ha nem is szakember által lett összeválogatva és telepítve, tetszik.

Nem lenne teljes a kép, ha nem említeném a negatívumokat is, így hát tessék:
- a takarítás és karbantartás fájdalmas. Munkáskesztyű ide vagy oda, de szinte esélytelen, hogy nesz karcold össze a kezed a sok tüskével. A legdurvább a Júlia-borbolya: annyira hegyesek a tüskéi, hogy a kesztyűn is simán átmennek. Ugyan évente egy fél napot törődök vele, de ez sokáig emlékezetes marad.
- felejtsd el ezt az összeállítást, ha idegenkedsz mindenféle bogaraktól. Félre ne értsétek, nekem ez abszolút pozitívum, de sokak számára elviselhetetlen, ha gyíkok, békák vannak a kertben. A dzsungelszerűen összenőtt ágak remek búvóhelyet biztosítanak a rovaroknak, de sajnos s szúnyogok is remekül érzik itt magukat. Szerencsére van ellenségük, a zöld leveli békák és a gyíkok állandó lakói a sziklakertnek.

- A nyirkos közeg a csigáknak is kedvez. Ők sajnos előszeretettel táplálkoznak a sziklakert közepén található lágyszárú-évelő virágzó nővényekből, így azok néha ezt nem is élik túl :-(

A sziklakert növényei

Az alábbi kis illusztráció a Garden Planner ingyenes online kerttervező programmal készült, ugyan a növények az illusztráción nem azok, amik valójában, de az ültetéshez vagy tervezéshez asszem így is nagyszerűen használható. Sajnos a növények pontos fajta és latin nevét nem tudom.
1. Tűztövis;   2. Borbolya;   3. Júlia borbolya;   4. Kecskerágók;   5. Pálmaliliom;  
6. Gyöngyvirág;  7. Mahónia;   8. Évelő margaréta;  9. Talajtakarók
A sziklakert mérete kb. 12 négyzetméter (6m x 2m)

1. Tűztövis
Ez egy igazán meghatározó, domináns példány, a sziklakert két szélén van az alsó szinten. Domináns, mert nagy, így kordában is kell tartani. tavasszal fehér virágai, ősszel és télen piros bogyói foglalják keretbe a sziklakertet. Örökzöld. Két tövet vásároljatok belőle.

2. Borbolya
Ezek rögtön a tűztövisek mellett kaptak helyet, és bordó leveleivel igazi színfoltok. Nemcsak az a sziklakertet, hanem az egész díszkertet feldobják. Szintén két növényre lesz szükségetek a fenti összeállításhoz.

3. Júlia-borbolya
Nagyon szúr!! A hátsó részbe kerültek a felső szinten, évente metszést igényel, különben nagyon megnő. Tavasszal sárga virágai, ősszel aprószenű, hosszúkás kék bogyói díszlenek, örökzöld, formás, szép növény. A sziklakertünkben két tő van belőle. Ha legközelebb sziklakertet építek egy darab sem lesz.

4. Kecskerágók
A mi sziklakertünkben többfajta is helyet kapott. Két alacsonyabb növésű tarka levelű került középre, az egyik fehér a másik sárgás mintázattal. A borbolyák mögött két méregzöld levelű kapott helyet, így jól kiemelik a borbolya piros és a másik két kecskerágó tarka leveleit. Mindenik örökzöld, így télen ís díszítenek. Összesen 4 tő van belőle, két tarka, két sötétzöld levelű.

5. Pálmaliliom
Na, ez nem feltétlenül ide való, de egy ismerőstől kaptunk két tövet, így ezek a sziklakert két hátsó sarkában kaptak helyet. A pálmaliliom hosszú lándzsás, hegyes- már-már szúrós végű erős levelei egész évben takarásban vannak, de az akár 2 méter magasra megnövő virágfürtjei látszanak, és pont akkor virágzanak amikor a többi növény már nem, így nagyon jól passzolnak a képbe.

6. Gyöngyvirág
Ez talajtakaró funkciót tölt be. Nem tudom, hogy miért ez került oda, de nem bántuk meg. Elnyomja a gazt, kora tavaszi virágai szép és illatos színfoltot adnak. Ami hátrány, hogy agresszíven terjeszkedik, már bőven bemászott a sziklakert körüli gyepbe is, de ezt a gondot a fűnyíró megoldja :-). Szintén nem előnyős tulajdonsága, hogy mérgezőek a bogyói, így mi a virágokat virágzás után leszedjük. Néhány gyökeret szerezzetek valahonnan, gyorsan benövi az egészet.

7. Mahónia
A sziklakert hátsó és egyben felső teraszának a közepén tündököl. Tavasszal sárga virágok díszítik, ősszel kék bogyók, télen meg a zöld levelei pompáznak. További részleteket itt találtok!

8. Az "üres tér"
A sok zöld közé kell valami, ami július-szeptember hónapokat virággal feldobja. Régebben őszirózsa volt itt, most margaréta van. Sajnos ez a sziklakert egy gyenge pontja, mert ez gazosodik a legjobban, meg valamiért a csigák is ezeknek a növényeknek a leveleit eszik előszeretettel. 2-3 tő kell a növényekből.

9. Ínfű és borsós varjúháj
Míg a sziklakert árnyékosabb oldalán a gyöngyvirág tölti ki a rést, itt sziklakerti talajtakarók végzik ugyanezt. Az ínfű és a varjúháj csak egy megoldás a sok közül, ezt egy másik sziklakertből mentettük át ide. Növényenként 2-3 palánta kell.

Végül néhány fotó: a sziklakert télen (ez már jó régen készült, azóta jó nagyra nőttek a növények), a sziklakert tavasszal és a sziklakert ősszel.

Az örökzöld cserjék még a madaraknak is ideális búvóhelyet adnak a téli zord időkben.

Egyszerűen gyönyörű! A harsány színek és a tűztövis fehér virágai igazi ékessége a kertnek.
A tűztövis ágai roskadoznak a bogyóktól, remek tápláléka lesz a rigóknak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...