A kávézacc rejtett titkai

Kedd reggel van, 7.30 lehet az idő. Lassan morzsolgatom ki az álmot meg a csipát a szememből, és érdeklődve kérdem életem szerelmétől, hogy hogyan telt az éjszakája. Kis lelkiismeret furdalással hallgatom, ha éppen valamelyik gyerek egy-két alkalommal riasztotta, de a kezembe nyomott forró bögre tejeskávé ezeket a gondolatokat gyorsan kiűzik a fejemből. Hiába, aki egyszer alszik, az alszik, főleg akkor, ha ezt meg is teheti.

Mielőtt az éjszakáikat ébren töltő apukák megutálnának a átaludt hajnali órák miatt, gyorsan rá is térek a poszt témájára, a kávézaccról lesz szó, ez a rövid intró csak azért volt, mert ezen reggelek egyikén született meg a gondolat a kávé kortyolgatása közben, hogy mi bizony összegyűjtjük a kávézaccot, így gondoltam leírom, hogy mire is használjuk fel.


A kávézacc felhasználása a kertben


Lévén hogy ez egy félig-kertblog, én leginkább erre használom, sőt gyakorlatilag a keletkező kávézaccunk nagy része a kertben hasznosul újra, ami nem az a lefolyóba kerül.

Első körben a kávézacc gyűjtésére szeretnék kicsit kitérni. A háztartásokban használatos kávéfőzők többsége nem kapszulás vagy párnás, azaz a kávé lefőzése után zacc keletkezik, amit előbb-vagy utóbb ki kell üríteni az erre szolgáló tartályból. Ezt nem tudományos kutatás alapján állítom, hanem spontán megkérdeztem a kollégáimat, és ők nagy többségben ilyen kávéfőzőt használnak. Az így összegyűjtött kávézaccot kell szépen megőrizni és tárolni, de lehetőleg száraz helyen, ugyanis hajlamos a penészedésre, és így ugye nem ér semmit.
Penészmentesen úgy tudjátok gyűjteni, hogy:
- egy tálkában tároljátok a konyhában valahol - ez nálam egy üres fagyisdoboz, és időnként, mondjuk naponta jól átforgatjátok, hogy egyenletesen száradjon ki.
- szintén egy tálkában gyűjtitek, de a hűtőszekrényben. Itt ugye az 5-6 fok körüli, vagy még ettől is alacsonyabb hőmérséklet nem kedvez nagyon a penészgombáknak.

Na de mire jó?
Elsősorban tápanyag-utánpótlásra. A felhasználása rém egyszerű, az összegyűjtött kávézaccot szórjátok simán a földre, kicsit kapáljátok át, és kész is. Aki leginkább meghálálja az a rózsa, a rododendron és egyéb savas földet kedvelő társuk, azaz ne vigyétek túlzásba használatát a semleges vagy lúgosabb kémhatást kedvelő növényeknél.

Csiga és egyéb kártevő riasztó hatású! Nem találkoztam még olyan kerttulajdonossal, akinek előbb utóbb nem gyűlt meg a baja a csigákkal. Szórjátok az ágyásba, vagy a növények köré, és a csigák elméletileg elkerülik. Ezt nem próbáltam, de a következő gyűjtött adaggal biztosan kipróbálom. A Reader's Digest egyik könyvében azt írják, hogy a hangyákat és a bolhákat is riasztja az illata, ezzel is tegyetek egy próbát, a veteményesetek biztosan meghálálja.

Szórd a komposztra! Magas tápanyagtartalma, jó vízáteresztő képessége kiváló kiegészítője lesz a komposztodnak.

A kávézacc helye a háztartásban


Na itt nagyon sok felhasználási lehetőség, tele van a net jobbnál jobb ötletekkel, de itt csak azt találjátok amire mi  használjuk.

Szagtalanítás! tegyétek papírzacskóba vagy kis vászonzsákba, és mehet a hűtőbe, vagy cipőbe, vagy ételtároló dobozokba. Egy két nap, és a kellemetlen szagok eltűnnek.

Lefolyótisztítás! Azt nem tudom, hogy a zsíroldó hatása vagy a homok jellegű szemcsés állaga miatt, de én még a konyhában soha nem tisztítottam a lefolyót, pedig az kap mindent. A kávézaccot simán dobjátok a lefolyóba, nyomkodjátok szét a nagyobb darabokat, majd öblítsétek le, teszi a dolgát.

Ti még használjátok valamire? Ha igen írjátok meg, az olvasók biztosan örülni fognak neki.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...